Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Hegymagasi Nyugdíjas Klub 20.éves

 

 
 
2013. december 08-án a klub tagjai és a meghívott vendégek a hegymagasi kultúrházban összejöttek és együtt ünnepelték a 20 éves évfordulót.
20131208_24928.jpg
Klubunk 1993. december 10-én alakult. Bellovics Éva néni – aki alapító tag és örökös elnök – szólt az eltelt húsz év fontosabb eseményeiről, a klubfoglalkozásokról, rendezvényekről, kirándulásokról, a hagyományok ápolásáról, faluszépítésről, hisz klubunk célja egyszerűen, egymást tisztelve és politikamentesen működni.
Hagyomány, hogy az évforduló ünneplésekor a karácsonyt is felidézzük. Gyurka Miklósné a klub elnöke szólt az adventi várakozásról, kérte figyeljünk arra, hogy a szeretet lángja ne csak néhány napig az ünnep idején éljen. Felidéztük a régi képekből összeválogatva a 20 év jelentősebb eseményeit képekben levetítve, sokaknak könny szökött a szemébe a múlt szép emlékeit látva.

20131208_24947.jpg

 A zenés-fényképes bemutatót Fülöp Sándor készítette. Haffner Sándorné megemlékezett az elhunyt klubtagokról és gyermekkori karácsonyi versét szavalta el. A nyugdíjas klub tagjait és a meghívott vendégeket gyerekek és felnőttek szép műsorral köszöntötték. A Hagyományőrző és Turisztikai Egyesület szoros kapcsolatot ápol klubunkkal – részükről Kovács Pálné, Énekesné György Zsuzsanna, Kajdi Lászlóné, Vargáné Békefi Mónika és Bakos Lászlóné verset mondtak el. Erdei Kata csellón játszott, Gelencsér Dávid Ady Endre:Karácsony című versét adta elő. Műsorával támogatta klubunkat a tapolcai Batsányi Népdalkör is. A műsort Varga József Falugondnok vezette le, aki egyben a klub tagja is. A jelenlévőket ajándékkal leptük meg. Megtisztelte rendezvényünket Postás Józsi énekes, aki fellépésével színesítette a programot, szép dalaival jó hangulatot teremtett a jelenlévőknek, akik azt tapssal jutalmazták.

20131208_25023.jpg

Az est további része vacsora, sütemények elfogyasztásával, finom Szent György-hegyi borok koccintásával, vidám beszélgetésekkel és énekszóval telt el .
Kajdi Lászlóné gyönyörű oroszkrém tortával lepte meg a klub tagjait.
Köszönjük mindenkinek, aki bármely módon támogatta klubunkat és rendezvényünket.
 

 

                                                                                   Gyurka Miklósné(elnök)